Torony-sztori

Az elköltözött kápolna

Soproni Múzeum - Az elköltözött kápolnaAz új városháza 1896-ra készült el. Hatalmas tömege miatt úgy döntöttek, hogy az épület még több „levegőt” kíván, ezért környezetében további épületeket bontottak le. Áldozatul esett az Előkapu teljes keleti házsora, köztük az itt álló, 1764-ben épített Nepomuki Szent János-kápolna is. Utóbbit sikerült megmenteni az utókor számára, mert bontásakor köveit beszámozták, majd 1899-ben a Lőverekben (a Villa soron) újra felállították.

Hírek

A csapodár toronyőr

Soproni Múzeum - A csapodár toronyőrElső alkalommal 1527-ben fogadott fel a város toronyzenészt. 1536-ban lépett állásba Adler György. Ő II. Lajos király dobosa volt és ebben a foglalkozásában megsántult. A városi tanács nagyon elégedett volt zenészi képességeivel, hisz nemcsak a dobhoz, hanem a kürthöz is értett.

A városi közgyűlés azonban kifogásolta, hogy állandóan a borkiméréseket látogatta és a városban sétált ahelyett, hogy a toronyban tartózkodna. Felrótták neki, hogy összebarátkozott idegenekkel, felvitte őket a toronyba, ahol éjszakánként nagy mulatságokat tartottak. A tanács ezek ellenére védte, amíg lehetett. Kiengedte például a börtönből, ahová boszorkányság gyanúja miatt került. Polgárjogot is kapott. Adler 1547-ben mondott fel.